Multivitamin - vitaminokkal az egészségért

Napjainkban egyre többen térnek át az egészségtudatosabb életmódra, amelynek egyik szegmense a vitaminok megfelelő pótlása a szervezet számára. A vitaminok fogyasztásának növekedése jellemző az utóbbi évtizedekre, hiszen az erre irányuló kutatások bebizonyították, hogy bizony szükséges a vitaminok étrend-kiegészítőkkel való pótlása is a szervezet számára. Miért fontos a vitaminok étrend-kiegészítőkkel való pótlása? Milyen szerepet látnak el a vitaminok a szervezetünkben? A következőkben többek között ezekre a kérdésekre is megpróbálunk választ adni. 

Multivitaminok és a vitaminok előnyei

A vitamin definíciója: Olyan szerves vegyület, amely kis mennyiségben ugyan, de nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára, viszont kellő mennyiségben az előállítására nem mindig képes, ezért tápanyag formájában kénytelen hozzájutni.

A vitaminokat két csoportra osztjuk, vannak a zsírban-, illetve a vízben oldódó vitaminok. A rendszeres napi fogyasztásukkor pedig érdemes ezt is figyelembe venni, vagyis fontos, hogy a vitaminokat ne üres gyomorra vegyük be, hogy azok a lehető legjobban tudjanak hasznosulni. 

A vitaminhiányos szervezet számos tünetet produkálhat:

  • rossz közérzet
  • idegeskedés
  • fáradékonyság
  • hiánybetegségek kialakulása
  • gyengén működő immunrendszer, amit a gyakori megbetegedés mutathat

A vitaminok esetében tehát a szervezet alapvető elemeiről beszélünk, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezetünk alapvető felépítéséhez és működéséhez egyaránt. Ma már többféle lehetőségünk is adódik a fontosabb vitaminok pótlására, hiszen fogyaszthatjuk őket külön-külön, azonban minőségi multivitamin készítmények is rendelkezésünkre állnak. A multivitaminoknak köszönhetően a vitaminok mellett ásványi anyagokat és nyomelemeket is fogyaszthatunk egy kapszulában, amelyek a legtökéletesebb módon egészítik ki egymást, hiszen a szervezetbe kerülő vitaminok egymáshoz viszonyított aránya nagyon fontos. multivitamin-gyümölcs és zöldség Miért válasszunk multivitamint?

Mert így nem kell több vitamin terméket is fogyasztanunk, ugyanis a multivitamin minden számunkra megfelelő és szükséges vitamint tartalmaz. A széles termékkínálatnak köszönhetően pedig a számunkra legtökéletesebbet választhatjuk ki. A multivitaminok a vitaminok mellett a fontosabb ásványi anyagokat is tartalmazzák. Miért szükségesek a vitaminok mellé az ásványi anyagok? Nézzünk meg erre is néhány fontosabb példát!

  • Magnézium: Napjainkban elég népszerű ásványi anyag, amely nélkülözhetetlen az idegrendszer megfelelő működéséhez, továbbá fontos szerepet játszik a csontok és a fogak felépítésében is.
  • Jód: A csecsemők és a gyermekek szellemi fejlődéséhez szükséges, valamint a pajzsmirigy hormonok termelődéséhez is fontos ásványi anyag.
  • Kalcium: Erre az ásványi anyagra minden sejtnek és szövetnek szüksége van. Többek között biztosítja a csontok szilárdságát és a véralvadásban is fontos szerepet játszik.
  • Cink: Fontos szerepet játszik az anyagcsere folyamatok megfelelő működésében.

A multivitaminok fogyasztása tehát számos jótékony hatással bír a szervezet megfelelő működését tekintve. A multivitamin termékek a vitaminokhoz hasonlóan széles választékban kaphatók, hogy mindenki a legtökéletesebbet fogyaszthassa.

 

Koenzim Q10 termékek

Q10 100 mg 60 kapszula(BioTech USA)

Q10 100 mg 60 kapszula (BioTech USA)

Természetes forrásokból nyert, extra minőségű Q10 koenzimet tartalmaz.

Ár: 4990 Ft
Megnézem

Vitaking Koenzim Q-10gélkapszula 100mg 30db

Vitaking Koenzim Q-10 gélkapszula 100mg 30db

A Q-10 koenzim egy időskori csodaszer. Már 2-3 heti kezelés után látványos eredményt lehet elérni kondícióban és teljesítő képességben.

Ár: 3320 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!